Plusz Fm
Slágerek, magyar kedvencek, nagyváradon
Romania
Oradea
About
A PluszFM a régió egyetlen olyan kereskedelmi rádiója, mely a helyi magyar közösséget anyanyelvén szólítja meg – minden korosztályra kiterjedően - kulturális, közéleti, informativ és szórakoztató műsoraival. A PluszFm mottója nem véletlenül „Slágerek, magyar kedvencek, nagyváradon ". A közösséget érintő kérdésekkel foglalkozik, célja a szorakoztatáson túl a kulturális és szociális értékek megőrzése és népszerűsítése, illetve a gyors, pontos és objektív tájékoztatás.
A PluszFM a közösség építésében is részt vesz saját készítésű műsoraival. Ezt erősíti nagy mértékű interaktivitással, a közösségi média adta lehetőségek kihasználásával, társadalmi és kulturális eseményeken való aktív részvétellel.
A rádió céljait egy fiatal, dinamikus, felkészült csapat valósítja meg. Tagjai odafigyelnek a hallgatókra, megfelelő tartalommal látják el a műsorokat, közérthetően fogalmaznak, tiszteletben tartják mások véleményét, jó a szervezőképességük, és nem utolsó sorban, megvan bennük a vágy arra, hogy a régió hagyományait és kulturális értékeit népszerűsítsék.
A PluszFM egy független kereskedelmi rádió, kizárólag reklámbevételekből tartja el magát. Ezért a halgatottság növekedésére számítva, megpróbál változatos műsorok segítségével minden hallgatói csoportot kiszolgálni, objektív tájékoztatást nyújtani, aktívan részt venni a helyi magyar közösség életében.
A Plusz FM a halgatotsági felmérés alapján Nagyvárad és Bihar megye leghalgatottab magyar rádiója

Genres
Featured stations
Nostalgie België
We Are Music
Radio Shang-A-Lang
The Best Songs Ever!
NRJ België
Hit Music Only
sixteen radio
alternative radio for passengers
STEED EDM Radio
Feel the beat. Ride the sound.
Related Stations
YOU FM Romania
Romania
Radio NL - Breda
Netherlands
Radio Regenbogen Südbaden
Germany
O5 Radio
Belgium
radio ffn Braunschweig
Germany
Jordanne FM
France